Jelentés, avagy interjú az itteni élményekről, meglátásokról :)

Az interjút készítette : Kádár Melinda

Az Erasmus ösztöndíjprogram lehetősége nagyon sok diákot csábít Európa különböző országaiba. Karunk hallgatója, Pásztor Noémi, aki másodéves Társadalmi tanulmányok szakos hallgató, szintén élt ezzel a lehetőséggel és jelenleg Törökországban, Mersinben folytatja tanulmányait. A következő élménybeszámolóval szeretnénk kicsit közelebb hozni, hogy milyen is átélni egy Erasmus-os félévet.

K. M.: - Miért pont ezt a helyet választottad, milyen elhatározásból mentél oda?

P. N. : - Eredetileg Mersin van az egyetem által kijelölve a beérkező Erasmus diákok elszállásolására, itt bérelnek ki számunkra lakást, és itt laktam másfél hónapig, de sajnos mivel a lakás ahová a második szemeszterben érkező diákokat szállásolták volna, nem állt készen a beköltözésünkre (pontosabban nem volt víz), ezért az első szemeszterben érkezőkkel laktunk együtt heten, ami nem volt kicsit sem kényelmes egyikünknek sem, noha így mindig együtt volt a csapat, de ez sem tudta egy idő után tűrhetővé tenni a helyzetet. Voltam olyan szerencsés, hogy egyik órámon megismertem egy nagyon kedves és közvetlen török lányt, akivel összebarátkoztunk és pár hét múlva beköltöztem hozzá lakótársnak, viszont ő Adanában lakik, ami 2 órára van Mersintől, az egyetemtől viszont fél órára, ami sokkal kedvezőbb, mint Mersin másfél óra úttal. Tehát most Adanában lakom. A két város hihetetlen egyforma, annyi a különbség, hogy Mersin a tengerparton van, Adana pedig egy hatalmas folyóval rendelkezik. 

Mindenképpen olyan helyre szerettem volna menni, ami eltér az ismerttől, az általam megszokottól amennyire csak lehet. Ha már kihívás, akkor legyen rendes!  Emellett persze az is sokat nyomott a latba, hogy az egyetem állja a lakbért, az iskolabuszért nem kell fizetnünk és minden hétköznap egy ebédet kapunk, ugyan akkor a szegedi ösztöndíjprogram Törökországba kínálja a legmagasabb összegű ösztöndíjakat. Tehát mint kaland, mint anyagiak szempontjából Törökország bizonyult a legjobb választásnak.

K. M.: - Milyen egyetemen tanulsz jelenleg és milyen kurzusaid, tantárgyaid vannak? 

P. M.: - Most a yenicei Çağ Üniversitesi egyetem Nemzetközi kapcsolatok szakán vagyok, itt a Társadalmi tanulmányok ennek felel meg. 6 kurzusom van, elsőtől negyedéves tantárgyak egyaránt. Angolul folyik a tanítás, de nem csak nekünk, Erasmus diákoknak, hanem egyébként, egy két kurzust kivéve, az összes. Egy óra 3 óra hosszáig tart, ezért naponta csak két óránk van, egy órás ebédszünettel. Természetesen a 3 órát nem kell végigülni, minden órában kapunk egy kis szünetet, tanárfüggő, hogy mennyit, néha 5 perc, néha 15 perc. 

Kurzusaim pl. bevezetés a nemzetközi kapcsolatokba (1. éves), a Közép Kelet politikai történelme (3. éves), a politikai gondolkodás történelme (2. éves). Talán egy kettőn kívül az összes kurzusomról őszintén elmondhatom, hogy szeretek részt venni rajtuk, élvezhetőek. A tanáraink a világ minden pontjáról érkeznek, nagyon képzettek, sokat lehet tanulni tőlük, volt szerencsém néhánnyal órán kívül is beszélgetni.
Mivel Szegeden felvettem minor szakként a Szerb minort és ezt itt nem tudom teljesíteni, ezért ha hazaértem lesz pár vizsgám, de mivel a tanárok odahaza segítőkészek, kérésemre rendszeresen küldik az anyagot, ezért nem izgulok, hogy lemaradok.

K. M.: - Ajánlanád másoknak is, hogy éljenek a lehetőséggel?

P.N.: - Aki úgy érzi, hogy tudna angolul tanulni, órákat lehallgatni, és meg van benne a kalandvágy, kipróbálná magát messze az otthonától, annak mindenképpen az Erasmus programban a helye. Törökországot azoknak tudom ajánlani, akik kíváncsiak a keleti vallásra, gondolkodásra, tehát egy teljesen más világra, másmilyen emberekre.

K. M.: - Mesélj még egy kicsi arról, hogy milyenek az ottani emberek, környezet, és hogy milyenek a szórakozási lehetőségek? Na és a török fiúk?

P. N.: - Az emberek nagyon különbözően viszonyulnak a külföldiekhez itt. Ez betudható annak, hogy mostanában rengeteg szír és arab menekült települt le Törökországban, és ez társadalmi feszültséget okoz. Szinte minden helyen ahol megfordulok, legyen az egy üzlet, vagy étterem, megkérdezik honnan jöttem, vagy csak egyszerűen: "Suriye?" (Szíria?), amikor közlöm velük, hogy "Hayır, Sırbistan" (Nem, Szerbia), meglepődnek és megváltozik a megközelítésük. Nem bocsátkozom azt állítani, hogy a törökök nem kedvelik a szíreket, de érezhető, hogy nem ujjongnak a rengeteg váratlan vendégtől. Miután letudják honnan jöttem, kedvesek és segítőkészek, igaz, nem angolul, az angolul beszélők aránya itt nagyon kevés, sokkal inkább kedvelt első idegen nyelv az arab vagy az orosz, így egy alap beszélgetést még ugyan fent tudok tartani, de ha gyorsan és sokat beszélnek egyszerre hozzám, kénytelen vagyok a török barátaimtól fordítói segítséget kérni, amit természetesen nagyon szívesen nyújtanak. Nagyon fontos, hogy azért egy külföldi, legyen nő vagy férfi, turista, Erasmus diák, stb. ne mászkáljon egyedül szinte sehová, legyen vele egy török ismerős/barát, ugyan is amellett, hogy nagyon kedvesek, a törökök szeretik variálni az árakat, ha külföldivel van dolguk. Erről nyilván sokan hallottak már, de tanúsíthatom, hogy tényleg így van. Kedvesen, de óvatosan, én azt mondom. 

Az egyetemen kicsit más a helyzet, megoszlik a viszonyulás az Erasmus diákokhoz. Néhányan nagyon érdeklődőek és barátkozni akarnak, de vannak, akik irigykedve tekintenek ránk és nem kedvelnek bennünket. Az utóbbiból sokkal kevesebbel sikerült találkoznom, mint a barátságosból, sok ismerőst szereztem, közülük a hónapok során párat ma már a barátomnak hívhatok. Velük töltöm napjaimat, a hosszú tanítási órákat stb. 

Ha átfogóan tekintek a társadalomra, három hónap után arra a következtetésre jutottam, hogy Törökország hatalmas változáson megy keresztül jelenleg, ami a gondolkodást és a kultúrát illeti. A hatalmon lévő kormány próbál ragaszkodni a tradíciók megőrzéséhez, a valláshoz, ugyan is talán érzik, hogy a "mindent elsöprő nyugat" mint egy nagy hullám hozza magával a változásokat, a nyugatias trendeket. Hogy egy példával éljek, az egyetemen nap mint nap találkozok egy szélsőséges jelenséggel, korombeli fiatal lányok, akik ugyan azon a helyen nevelkedtek, egyik a valláshoz hű kritériumoknak megfelelően van felöltözve, kendővel eltakart haj/nyak, bokáig érő bő ruha, még egy másikon apró szoknya, tűsarkú és pántos blúz. Itt nem csak arról van szó, hogy vagy az egyik, vagy a másik csoporthoz tartozol, értem ezalatt azt, hogy vagy vallásos vagy, vagy sem, ugyanis rengetek diákkal beszélgettem, és aki nagyon vallásosnak tűnik, némelyik csak azért ruházkodik annak megfelelően, hogy a családja elégedett legyen, míg akiről azt hinnénk nem érdekelt a vallásban, kiderül, hogy kívülről fújja a Koránt, mindössze visszamaradottnak tartja a nők "takargatását". Még rengeteg példát tudnék felhozni és ecsetelni a véleményem, de mind ugyan oda vezet vissza: Törökországnak, az embereknek, a kormánynak idő kell, idő, hogy kialakuljon az új, vagy, hogy megőrizze a régit.
 

A szórakozási lehetőségek természetesen sokkal korlátozottabbnak és visszafogottabbnak tűnnek egy európai szemével. Kevés a tényleges szórakozóhely, a szórakozóhelyeken pedig nem igazán "divat" a táncolás. Divat viszont az élő zene, ahol túlnyomó részt török, de angol zenéket is játszanak. Az alkoholfogyasztás mérsékeltebb mennyiségben történik, mint otthon, de nem riadnak vissza a fogyasztásától itt sem. Amit különösen érdekesnek találtam az az, hogy férfiakat nők társasága nélkül nem engednek be a szórakozóhelyekre. Kérdésemre, hogy ezt miért van így, azt válaszolták a barátaim, hogy azért, mert az "egyedül érkező férfiak nagyobb eséllyel zaklatják az egyedül érkező nőket". 

Ami a női-férfi kapcsolatokat illeti, a korosztályom török lányai akikkel ez szóba jött, panaszkodva mesélték, hogy a török fiúk túl dominánsak, túlságosan szeretnek irányítani, és nagyon féltékenyek. Mindenről tudni akarnak amit a barátnőjük tesz, nem igazán szeretik ha van férfi barátja, és sokakra az is jellemző, hogy bele akarnak szólni abba, hogyan öltözködik. Elmondták, hogy eszük ágában sincs török férfival házasságot kötni, hacsak nem különböznek nagy részben honfitársaiktól. Ami még felháborítja őket, hogy mind ez fordított esetben elképzelhetetlen, egy férfi szinte bármit megtehet és a nőnek meg kell értenie. Itt is érezhető a kettősség, hiszen beszéltem olyan török fiúval aki az ilyen bánásmódot a nőkkel erős elnyomásnak nevezi és egyáltalán nem ért vele egyet, ugyanakkor beszéltem olyan lánnyal akit egyáltalán nem zavar, ha a férfi "irányítja" és meg kell felelnie bizonyos követelményeknek, ugyan is szerinte ezzel csak óvják, meg akarják őrizni a nők értékét.

Szerencsére Noémi nagyon lelkes és segítőkész, ha szeretnétek még többet olvasni arról, hogy milyen is Törökországban Erasmus-os hallgatónak lenni, akkor mindenképp kövessétek a blogját (http://iamerasmusinturkey.blogspot.hu/ ), ahol az élménybeszámolók mellett sok-sok képet is találhatunk.